Egy sikeres gyakornoki program nemcsak hasznos tapasztalat, kapcsolatszerzési lehetőség, potenciális iránytű a szakmai útkeresésben, hanem életre szóló közösségi élmény is. Végtelenül szerencsésnek érezzük magunkat, hogy a MediaGo Alapítvány gyakornoki programja keretein belül már több száz fiatalnak biztosítottunk olyan tapaszalatszerzési lehetőséget, amely támogatást nyújtott későbbi karrierük elindításához. Alapvető elvünk, hogy a jövő marketing szakembereinek mentorálása elképesztő kihívás és felelősség. Reméljük, hogy az évek során a sikeresen végzett gyakornokaink száma nem több száz, hanem több ezer lesz.

A következőkben gyakornokaink kiemelkedően sikeres szakmai életútját kívánjuk bemutatni: Hol kezdték, mit tanultak nálunk, hogy hasznosították ezt a későbbiekben?

Szabó Edit - Ditte - karrierje első mérföldkövének a MediaGo Alapítvány gyakornoki programját választotta. Azóta számos nívós pozíciót betöltött, és egy igazán szép ívű karriert futott be. A vele készített interjúban többek között megtudhatjuk, miként kóstolt bele a marketing világába, milyen fontos tapasztalatokat szerzett a MediaGo Alapítványnál, és hogy milyen szakmai mérföldkövek övezték eddig pályafutását.

Mondanál pár szót arról, hogy hol dolgozol, milyen pozícióban?

Jelenleg egy globális fogyasztóiélmény-kutatásokkal foglalkozó cég, a Bare International európai marketing vezetője vagyok.

Anno miért választottad a MediaGo Alapítvány programját? Esetleg emlékszel rá, hogy milyen platformon találtál ránk? Milyen célokkal, elvárásokkal érkeztél a gyakornoki programba?

Anno a szakmai kihívás és tapasztalatszerzés miatt kerestem a gyakornoki lehetőséget, és a MediaGo volt az egyetlen, ahol azt éreztem, hogy a berakott energiámért cserébe sokkal több tapasztalatot kaphatok, mint máshol. A Google-keresőben találtam meg az oldalt, a “marketing gyakornok" kulcsszóra. Pontosan emlékszem, mert azért nem sok hirdetés volt akkortájt erre a kulcsszóra, maximum az állásportálok pozíciói. Egyértelműen marketinget akartam tanulni és tapasztalni, látni, hogy az elmélet mellett ez valójában mit is jelent a gyakorlatban.

Miket tanultál itt? Milyen volt a szakmai vezetés? Milyen volt a csapat? Hogy érezted magad a MediaSalesnél? Milyen feladataid, kihívásaid voltak?

Mondhatni majdnem mindent ott tanultam. ;) Ha nem is teljesen, de a szemléletet, a rendszerismeretet és a csapatjátékot mindenképpen. Sosem felejtem el, mikor Szilárd (a cég vezetője) még a gyakorlatom elején azt mondta nekem: nagyon szerencsés ember, mert a munkája a hobbija. Én is ezt akartam érezni, hogy olyan dolgot csinálhassak napi 8-10 órában, ami mindennél jobban érdekel és szórakoztat is. Ezt mindenképpen sikerült megkapnom a MediaGo programjában, és azóta is minden reggel hasonló lelkesedéssel járok be a munkámat végezi. Nagyon nyitott, agilis csapat volt akkor, Szilárd és Gulya Gergő szakmai vezetésével rengeteget tanultam és kaptam emberileg is. Nagyon szerettem minden percét, a húzós munkanapoktól a hülyülős bulikig és a közös programokig. Nagyon szép utat futottam be, mert gyakornokból vezető lettem a cégnél, körülbelül 3 év alatt. Elég széles skálát jártam be a médiavásárlástól az onlinerendszer-fejlesztésen keresztül a konkrét marketing stratégia tervezéséig és megvalósításáig. Mindemellett szépen lassan egy 10-15 fős csapat vezetőjévé nőttem, ami nagyon nagy lehetőség volt, és a mai napig sokat ad az akkor kialakult kapcsolati háló miatt.

Továbbá sokat dolgoztam a MediaGo-ban, hogy a képzéseink és a programjaink sikeresebbek és ismertebbek legyenek, illetve akkor hoztuk létre az akkor még BKF néven futó METU-val a Digitális Marketing képzést is. Intenzív évek voltak rengeteg szakmai és emberi kihívással. Ha egy dolgot kellene kiemelni akkor azt hiszem azt ezzel a Marianna által sokat emlegetett mondással foglalnám össze: “nem tudta, hogy lehetetlen, ezért megcsinálta". Én is így állok neki a mai napig mindennek, hogy olyan nincs, hogy nem lehet megcsinálni, minden csak akarat és hozzáállás kérdése.

A gyakornoki program után hová kerültél? Milyen pozíciókat töltöttél be, mik voltak a feladataid? Milyen nagy szakmai mérföldköveket tudsz magad mögött?

Mondhatni tudatosan építettem a további pályám (immár több mint 8 éve vagyok a piacon). Első körben célba vettem az ügyfél oldalt, és a Citibankban először Social Media és Content Managerként, majd 1 évre rá már a Digitális Marketing terület középkelet-európai vezetőjeként irányítottam a cég online ügyfélszerzési startégiáját. Az ott töltött 3 év után egy ideig az OTP Digitális üzletágának kiépítésén dolgoztam, majd a Microsoft Digital Marketing vezetőjeként építettem a márka online jelenlétét.

Jelenleg ugye a Bare International európai marketingjét igazgatom, és emellett amennyit lehet tanulok és tanítok. Mivel mindig is fontosnak tartottam a tudásmegosztást így 2012 óta a Digitális Marketing Executive MBA képzés oktatója vagyok, illetve tanítok a MAKSZ és IAB szervezésében megvalósuló Digitális Mesterkurzuson és több konferencia (Evolution, Media Hungary, Internet Hungary) rendszeres előadójaként szereplek.

Mi most az álmod?

Mivel az eddigi álmom az európai piac jobb megismerése volt, ami jelenleg meg is valósult, így a következő a globális szerepkör elérése lesz! De komolyra fordítva a szót, hosszútávon olyan szintre szeretnék eljutni, hogy megbízható tanácsadója legyek kis és közepes cégek marketing törekvéseinek, és olyan stratégiai támaszt tudjak nyújtani, ami előrébb viszi őket az üzleti céljaik elérésben.

Sok sikert kívánunk Dittének a céljai elérésében, és gratulálunk eredményeihez!

 

Kapcsolat

MediaGo Alapítvány

1134 Budapest, Angyalföldi út 5. A. ép.
+36 20 217 88 84

Adószám: 18727322-2-13

info@mediago.hu

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok